A Dal 2014 - Pályázati felhívás

Jelentkezz egy jó dallal, hogy képviselhesd Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Koppenhágában!

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, mint a Magyar Televízió kizárólagos médiaszolgáltatója (MTVA) és a Magyar Televízió Zrt. (Magyar Televízió) 2014-ban ismét részt vesz a minden évben több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztiválon. A Koppenhágában megrendezendő verseny májusi elődöntőit és döntőjét az M1 élőben közvetíti.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (European Broadcasting Union, EBU) 59. Eurovíziós Dalfesztiválján a Magyarországot képviselő versenyzőt az MTVA nyilvános, az M1- en élőben sugárzott nemzeti döntő keretében, szakmai zsűri és a közönség bevonásával választja ki azon jelentkezők közül, akik pályaműveikkel december 1-ig az MTVA alábbi pályázati felhívására neveznek.

Mielőtt neveznél, itt alaposan elolvashatod a pályázati feltételeket.

Figyelem! Fontos információ, hogy a zsűri elé kerülhessen a pályázatod:

Először is: A benyújtott pályaműnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

- a hangzóanyagot audio fájl és mp3 formátumban CD-n;

- a versenydal végleges címét, zeneszerzőjét, szövegíróját, az előadó nevét illetve művésznevét

- az előadóról/előadókról és szerzőről/szerzőkről készült, sajtófelhasználásra alkalmas fotókat valamint az előadó(k) és a szerző(k) magyar és angol nyelvű szakmai életrajzát CD-n;

- a dalszöveget írásban a benevezett nyelven és annak magyar nyelvű változatát

- videoklipet (ha már van) CD-n;

- Minden pontban kitöltött pályázati űrlap (itt letölthető), benne írásos nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket ismeri és elfogadja, annak mindenben megfelel (különös tekintettel annak 1. pontjára);

Másodszor: Hogyan küldheted be a pályázatod?
Olvasd át alaposan a Pályázati felhívást, majd nyomtasd ki a Pályázati Űrlapot, töltsd ki! Utána tedd a fenti dokumentumokat illetve CD-ket egy darab zárt borítékba és ajánlott levélként add postára!

Bármelyik melléklet hiánya érvénytelenné teszi a pályázatot.

A pályázati anyagot az elbírálás után egy évig őrizzük meg.

A pályaművek postára adási határideje 2013. december 1, vasárnap éjfél.

A pályaműveket a következő címre várjuk:

 

EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL

MTVA
1037 Budapest, Kunigunda útja 64.

 

Pályázati felhívás

Pályázati Űrlap

A Dal 2014_press release

A DAL - CALL FOR SONGS 2014