Cserpes Laura

FLY (ÚGY SZÁLLJ)

ZENESZERZŐ: Krajczár Péter, Mészáros László

SZÖVEGíRÓ: Tabár István

ELŐADÓ: CSERPES LAURA

Nézd Őt újra az első elődöntőben

Az akusztikus verzió, nézd meg és szavazz lájkjaiddal és oszd meg ismerőseiddel, hogy megnyerje az akuszikus szavazást!

A debreceni születésű, 24 éves Cserpes Laura véletlenül csöppent a színészet világába: az utolsó pillanatban jelentkezett a „Véletlenül szándékos” című film válogatására, sőt el is késett a castingról, mégis neki adták a főszerepet. Ez volt Laura első komolyabb színészi alakítása, mi több, a film főcímdalát is ő énekelhette.

Fekete Dávid bíztatására Laura is szerencsét próbált a tehetségkutatóban, de az élő show-ig nem jutott el, szerepelt viszont az énekes 2009-es videoklipjében, ahol a fiú mennyasszonyát játszotta el. Egy évvel később mindez valósággá is vált: 2010 tavaszán Dávid a Mr. & Mrs. felvételén kérte meg Laura kezét, aki természetesen igent mondott. Ebben az évben készült el első közös daluk is, az Egy nap.

2011-ben Laura szerepet kapott a Barátok közt című sorozatban, újabb közös klipet forgatott férjével, a Számíthatsz ránk című dalhoz, és újra jelentkezett közben a Megasztárba is, ahol a legjobb 24 versenyző közé jutott. Miután kiesett a műsorból, stúdióba vonult és nekilátott első saját számának készítéséhez, melyhez videóklipet is forgatott. Időközben kapcsolata férjével megromlott, és a fiatal házaspár a válás mellett döntött.

2012 októberében bemutatta első saját dalát "Let the sunshine in" címmel, majd nem sokkal később a "Most kezdődik el" címűt – értve ez alatt önálló karrierjét is. Az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti dalválasztó műsorába következő, „Élj pont úgy” című dalával nevezett, Krajczár Péter, Kolozsvári Tamás és Tabár István szerzeményével.