Szabó Leslie

HOGY SEGÍTHETNÉK?

ZENESZERZŐ, SZÖVEGÍRÓ és ELŐADÓ: SZABÓ LESLIE

Nézd újra!  Szabó Leslie - Hogy segíthetnék?  

 

Magdi

Jenő

Kati

Philip

Összesen

10

8

8

9

35

 

Zsűri pontszámai alapján jutott tovább az első elődöntőből.

 

1998-tól a mai napig több mint 20 nagylemezen, 106 munkája (zene, szöveg) jelent meg. 2000-ben érte az eddigi egyik legnagyobb megtiszteltetés szövegíróként: Sir Paul McCartney személyesen írta alá az engedélyt az "Ebony and Ivory" című dala, Leslie által magyarra írt verziójának megjelenéséhez.

2003 őszén jelentkezett a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorába, ahol a 12 döntős egyikeként ismerhette meg az ország. Megtisztelő feladat volt számára, hogy a produkció készítői még a döntők előtt őt kértek fel az akkor még nem szériának tervezett "Búcsúdal" megírására.

2004. november 8-án megjelent első szólólemeze, "Van hova és van miért" címmel. 2006-tól több mint másfél évig a 2007 decemberében, már szerzői kiadásban megjelent "A Dalnok könyve" című dupla lemezén dolgozott.

2008 számára az évfordulók éve. Akkor lett 40 éves, és körülbelül 20 éve van színpadon dalszerző-énekes zenészként.

2010 júliusában belépett a Média válogatott csapatába, akikkel nem csak focimeccsekre, és jótékonysági rendezvényekre, hanem egyéb eseményekre, fellépésekre is sokat utaznak.

2010 januárja óta egy barátjával dolgozik együtt az ő produkcióján, amiben Leslie állandó vendégként vesz részt. 2010 decemberében Zalaszentgróton, Szili Péterrel, és a többi zalai kollégájával, a valójában már évek óta működő zenekaruk névadását is ünnepelték egy hatalmas sikerű, karácsonyi koncert keretében.

2011 novemberében érkezett el az idő, hogy Leslie újra hallasson magáról. Az elmúlt években is nagyon sok dala született meg, és ezek közül hamarosan a rádiókhoz kerül a "Legyen jó!" című dala, amit tavaszig még másik kettő fog követni. 

Legutóbbi albuma óta is aktívan ír, és zenél, egyedül, vagy különböző formációkban.

 

 

Hogy segíthetnék?

Szabó Leslie

 

 

 

Több száz gondolatban

Már ott annyi baj van...

Mondd, én hogy segíthetnék?

 

Haladnak szembe széllel

Hazudnak szent beszéddel...

Mondd, én hogy segíthetnék?

 

De a szívem rendben van

Hát élek boldogan

Nem fáj semmi sem

Vagy legalább is úgy hiszem

Csak a világban annyi baj van

Hogy bennem sokszor fájva dobban

E kis vérpumpa-gép...

 

Hány hibánkból betegség lett

A Nap is öl már, nem csak éget...

Mondd, én hogy segíthetnék?

 

A Föld is néha félő

Hogy már nem lesz sokáig élő...

Mondd, én hogy segíthetnék?

 

//: De a szívem rendben van

Hát élek boldogan

Nem fáj semmi sem

Vagy legalább is úgy hiszem

Csak a világban annyi baj van

Hogy bennem sokszor fájva dobban

E kis vérpumpa-gép... :// x2

 

Hol megannyi emberélet

Köddé vált, semmivé lett...

Mondd, én hogy segíthetnék?

 

Hol hallom gyermekek sírnak

Vagy gyermekkora van egy sírnak...

Mondd, én hogy segíthetnék?

Hogy segíthetnék?!