Macska, süti, kabala - készülnek a középdöntőre a dalosok

http://www.youtube.com/watch?v=TuSAggy4FLU

Koncerteztek vagy pihentek előző este? Babonásak vagy izgulósak? Elsők lesznek vagy utolsók? Így készülnek A Dal versenyzői az első középdöntőre.

A műsor első középdöntőjében kilenc versenyző áll újra színpadra. Jonit a Waterfall, Bogit a We all, Szabó Leslie-t a Hogy segíthetnék?, a New Level Empire-t pedig a The Last One című dallal még a zsűri pontozta be a három elődöntőből a második fordulóba. A szombat este újra fellépő Mystery Gangnek (Játssz még jazzgitár!), Király Viktornak (Running out of time), a Group’n’Swingnek (Retikül), a Depressziónak (Csak a zene) és nem utolsósorban Radics Giginek (Catch me) pedig a közönség szavazott bizalmat az első fordulókban.

Közülük négy produkció jut tovább A Dal jövő szombati döntőjébe. Mindez persze nem csak lehetőséget jelent a versenyzőknek, hanem egyúttal azzal is jár, hogy teljesíteniük kell korábbi fogadalmaikat. A Dal online stábja ugyanis a középdöntő előtt kifaggatta a versenyzőket, milyen extrém produkciót, helyzetet vállalnának be annak érdekében, hogy bejussanak a dalválasztó show döntőjébe. Volt, aki metrókocsin adná elő a dalát, más sztepptáncot rögtönözne a Citadellán, de akad olyan jelentkező is, aki rettegését legyőzve egy extrémsportban próbálná ki magát, vagy olyan ígéretet tett, hogy továbbjutás esetén Kovács Kati autóját mosná le… Ma este tehát saját, korábbi a vállalásukkal is szembesülnek a továbbjutók!